Alkoholgőzös állapotban tárgyaltak a világhatalmak vezetői a második világháború idején – igazolják sejtéseinket a most nyilvánosságra került dokumentumok.

Nem tudom vette-e már magának valaki a bátorságot a világ bármely számottevő egyetemén, hogy a világtörténelmet végre a megfelelő perspektívából közelítse, és arról írjon, hogy milyen hatása volt az alkoholmámornak a sorsdöntő eseményekre, mondjuk az egyszerűség kedvéért csak a 20 században, Trianontól Jaltáig. Ha igen, akkor most érdemes lenne egy újabb fejezetet írni.

A brit Nemzeti Archívum frissen nyilvánosságra hozott iratai a második világháború idejéről ugyanis megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy Churchill és Sztálin megbeszélésein sokszor az alkohol volt az igazi úr. A dokumentumok – amelyeket egyébként az archívum blogja mutatott be –  Winston Churchill 1942 augusztusi megbeszéléssorozatát mutatják be. A brit miniszterelnöknek arról kellett tájékoztatnia Sztálint, hogy a szövetségesek megkezdik Észak-Afrika invázióját, ami egyben azt is jelentette, hogy nem lesz “második front” Európában. Erre tényleg inni kellett. Churchillt a csúcstalálkozóra elkísérte a külügy egy magasrangú képviselője, Sir Alec Cadogan is, aki az egyik négyszemközti tárgyalás végére kukkantott be Sztálin lakosztályába a Kremlben. A következőket tapasztalta:

“Ott találtam Winstont és Sztálint, valamint a hozzájuk csatlakozó Molotovot, akik előtt egy gazdagon terített asztal állt. Az asztal tele volt étellel, a közepén egy sültmalaccal, és megszámlálhatatlanul sok üveggel. Sztálin valami vad itallal kínált meg, Winston pedig akkorra már enyhe fejfájásról panaszkodott és úgy tűnt, nagyon bölcsen, már csak egy viszonylag ártalmatlan kaukázusi habzóborra korlátozta magát. Mindenki olyan vidámnak tűnt, mint a lakodalmi csengő.”

Na most, gondolhatjuk, mi ment ott, ha az “understatement”-ről híres brit diplomácia egyik képviselője is így kiakadt!

Ugyanebből az évből egy másik irat is azt mutatja meg, ahogyan lényegében matt részegen kovácsolták a szövetséget a brit, az amerikai és a szovjet diplomaták Moszkvában. Egy brit titkosszolgálati jelentés egy amerikai republikánus politikus, Roosevelt elnök 1940-es ellenfele, Wendell Willkie 1942-es látogatásával kapcsolatban ír le egy jelenetet, amelynek során a legújabb szovjet gépfegyverrel szórakoztak hullarészegen Sztálinnál. Az egyik amerikai résztvevő fejére helyezett almára célzott Willkie, a nagyobb pedig bajt csak azzal sikerült megelőzni, hogy valaki előtte gondosan ellenőrizte, hogy üres a tár. Amikor pedig Sztálin odavetette Willkie-nek, hogy a Kremlben vigyázni kell a gépfegyverekkel, az amerikai azzal vágott vissza, hogy ezzel nem kell neki foglalkoznia, nem az ő almája. A brit jelentés szerint Sztálinnak ez annyira tetszett, hogy majdnem legurult a székről.

Már alig várjuk, hogy kiderüljön, ki, mennyire volt hullarészeg, amikor Kelet-Európa sorsáról döntöttek a második világháború végén.

Szenátusi bizottság elé citálták az Egyesült Államokban az Apple első emberét, Tim Cook-ot, miután egy vizsgálat kiderítette, offshore cégek felhasználásával éveken keresztül szisztematikusan és szorgalmasan elkerülték az amerikai adófizetést. Azt eddig is mindenki tudta, hogy a nagy multinacionális vállalatok adóoptimalizálás címén igyekeznek a minimálisra szorítani az adófizetést, de az Apple által követett praktikák még leginkább harcedzetteket is meglepte. Nincs az a magyar offshore lovag, aki vette volna magának a bátorságot, mindahhoz, amit Apple művelt, mégis van egy apró különbség Tim Cook és mondjuk Simicska Lajos között. Már persze azon túl, hogy minden teljesen törvényesen zajlott. De előbb a megdöbbentő tények. Kiderült például, hogy

1. A cég szinte teljes nemzetközi tevékenységét egy ír cégen keresztül végzi, ahol egyetlen egy alkalmazott sincs. Az Apple érvelése szerint már nincsenek meg (!!) azok a papírok, amelyek alapján ezt az ír vállalkozást 1980-ban létrehozták és már senki sem emlékszik, miért is ezen a cégen keresztül folyatják át a nemzetközi bevételeiket.

2. Az Apple alig 2 százalékos cégadót fizet Írországban, amely az amúgy is rendkívül kedvezményes adókulcs mellé még külön bónuszt is ad az amerikai óriásnak. 2009 és 2012 között ez az ír cég 38 milliárd dolláros bevétele után alig 21 millió dollárnyi adót fizetett, ami 0,06 százalékos effektív adókulcsnak felel meg.

3. A szintén Írországban bejegyzett holding cég, ahol 2009 és 2011 között az Apple globális nettó profitjának 30 százalékát kimutatta egyáltalán sehol nem fizetett adót. Az amerikai adótörvények szerint ugyanis egy vállalat ott fizethet adót, ahol a székhelye van, az ír adótörvények viszont lehetőséget adnak arra, hogy ott rója le az adóját, ahonnan menedzselik. Az Apple pedig jól kihasználta ezt a kiskaput, éveken keresztül semelyik országban nem adott be adóbevallást ez után a cége után. Az íreknek azt mondta, hogy az USA-ból menedzselik (igaz), az amerikaiaknak pedig azt, hogy Írországban van bejegyezve (igaz).

4. Az Apple nem csupán alig vagy egyáltalán nem fizetett adót sehol a nemzetközi bevételei után, de még az amerikai hasznát is Írországban mutatta ki, a transzferárazás jól ismert módszere szerint. És bőségesen használták még azt a kiskaput is, amely a multinacionális cégeknek megadja a lehetőséget, hogy egyes külföldi leányvállalatokat egy az egyben kivegye az amerikai adótörvény hatálya alól (csak ezzel 12,5 milliárd dollárt spóroltak pár év alatt).

És itt kezdődnek a különbségek a magyar offshore lovagok és az amerikai gyakorlat között. Először is, már az szembeötlő, hogy egy szenátusi bizottság rendkívül alapos jelentést készített a cégről, mint ahogyan korábban más nagy tech vállalatokra is sort kerítettek. Azután, még az Apple nagyhatalmú vezetőjét is becitálták a bizottság elé, aki meg is jelent rendesen, megvédte a mundér becsületét (ismét a vállalat mindenben betartotta a törvényeket) és vicces módon a meghallgatás végére szinte a kezéből ettek a szenátorok, aki persze imádják az Apple termékeit. Ez azonban nem változtat azon, hogy – és itt a harmadik jelentős különbség – most aztán jól nekiállnak átnézni az amerikai adótörvényeket és ahol tudják bezárják a kiskapukat.

Mondjuk nincs könnyű dolguk, hiszen az alapvető ellentmondás nehezen megoldható feladat elé állítja a fejlett államok törvényhozóit.  Az Apple-hez hasonló, transznacionális óráscégek esetében, amelyek nem egyszerűen termékeket, hanem tudást árulnak, nagyon nehéz megmondani, hogy hol is keletkezik a bevétel, a haszon és valójában hol is kellene mindez után adózni. Érveket lehet egyik vagy másik megoldás mellett is találni még olyan szélsőséges esetben is, mint az Apple által követett gyakorlat. “Sajnos az adótörvényeket nem igazították hozzá a digitális korszakhoz” – mondhatta így teljes joggal, székében hátradőlve, mosolyogva Tim Cook.

Az idei év úgy vonul be a hazai korrupciótörténelembe, mint Magyarország elsimicskásodásának éve, és remélem Simicska Lajos is érti, hogy NEM Simicska Lajosról beszélek elsősorban. (Ha nem érti, és már működésbe lépett a kormány frissen felbérelt jogászcsapata is, akkor jelentősen megszívtam.) Sokkal inkább arról a legjobban csak az ő nevével leírható jelenségről, amelynek során véglegesen állami szintre emelkedett, már-már kötelezővé vált Magyarországon a korrupció, a nemzet pedig két részre szakadt. Egyrészt a nyertesekre, a beavatott kevesekre, az állampárt képviselőire, barátaikra, üzletfeleikre, kádereikre,  különböző leágazásaikra, sógoraikra, komáikra és műkörmöseikre, másrészt pedig azokra, akik az egészet fizetik, de akik az egészből kimaradtak, vagy mert politikailag megbízhatatlanok (“ha mi politikai szempontokat mérlegeltünk volna, egy baloldali sem nyert volna”), vagy mert egyszerűen bénák, és nem is érdemes őket korrumpálni.  Ők csak nyaljanak fagyit.

A  történelmi jelenség egyik ismérve, hogy a különböző úgynevezett “pályázatokat” megsimicskázzák, vagy inkább szétsimicskázzák, vagyis olyan bonyolultan, többemeletesen és sokrétűen csalják el, hogy már csak azok követik igazán, azok képesek csak teljeskörűen kihasználni, akik írták. Ez aztán az igazi nagy magyar know-how.  Így csak ők tudják, hogy miként lehet megkerülni azt a részletszabályt, miszerint egy pályázó legfeljebb öt koncessziót nyerhet (természetesen offshore cégek közbeiktatásával), és ők tudják csak, hogy a biztos hasznot kínáló dohánytermékeken kívül milyen más, szintén tisztes megélhetést biztosító árut fognak majd az ölükbe pottyantani (naná, hogy a fagyit). Miközben a nagy pályáztatás eredeti indoklása az volt, hogy a trafikok szinte kizárólag csak dohánytermékek árulhatnak majd, a fiatalok pedig be sem tehetik oda a lábukat.  Azok persze, akik – mint például a felcsúti nyertes – a szintén megbuherált földpályázatokon is jól szerepeltek, nagy eséllyel indulhattak a trafikok megszerzésére is.

A fentebb említett magyar know-how része, hogy képes kreatívan alkalmazni a korábbi korszakalkotó fejlesztéseket is. A szocialista mutyi ugyanis nem csupán a nokiásdobozzal mutatta meg, hogy van humorérzéke, hanem azzal is, hogy a legkülönfélébb közbeszerzési pályázatokat tudta teljesen titkossá nyilvánítani azzal a varázsszóval, hogy nemzetbiztonsági érdek van a háttérben. A múlt héten olvashattunk arról, hogy nemzetbiztonsági okokból nem tudhatjuk majd meg soha miért éppen onnan rendelik majd az útdíjautomatákat, ahonnan (nyilvánvalóan, mert a török kamionosok útja  szigorúan titkos) és miért úgy újítják fel az V. kerületi Olimpia Parkot, ahogy (nyilvánvalóan, mert oda néz a Fehér Házból Kádár János egykori irodája). Csak érdekesség ugyanitt, hogy az Egyesült Államokban annyi titkosított dokumentum keletkezik, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. A titkosság feloldása után pedig rendszeresen úgy selejtezik le őket, hogy senkinek nincs ideje, energiája elolvasni. Ezért most újságírók, történészek és adatszakértők új módszert javasolnak.

Elsimicskásodik, jelen esetben a szó szoros értelmében a média is. Az írott sajtó egy része már évek óta büszkén hordja magán a részben szabad minősítést (jobb és baloldalon egyaránt). Újságírók százai adják fel mesterségük alapját, nyújtják át a szabadságukat különböző oligarcháknak, és fogadják el szerény fizetés ellenében, hogy van gyeplő, legfeljebb majd nem tartják szorosan. (Na jó egyeseket közülük a pártfrakciók saját pénzből is pluszjutalomban részesítenek, ha meg nem, akkor valamelyik maffiózótól azért néha leesik egy-egy svájci óra.) A jelenség azonban most már a közvélemény jelentős befolyásolására alkalmas médiaszolgáltatókra is kiterjed szép lassan. A hvg.hu a múlt héten írta meg, amit már évek óta rebesgetnek, hogy a médiapiac harmadik legbefolyásosabb személyiségének (lásd még a Media Hungary-n történteket) tartott Simicska Lajos érdekeltségébe kerülhet az egyik legnagyobb tévétársaság, a tv2 is. Miután tudjuk, hogy a csatorna Hajdú Péterrel, valamint a teljesen depolitizált híradóival így is a kormánypártnak kedvezett, a tranzakció egyetlen oka az lehet, hogy a Fidesz egykori pártpénztárnoka diverzifikálni akarja a különböző reklámcégeken keresztül eddig is csúcsra járatott állami pénzszivattyúját.  Nem elég a csövek átmérője, ugye. (Remélem egyébként pénzszivattyút emlegetni lehet, mert mint tudjuk a mutyigyározásért bíróságra kell járni.) A média elfoglalásának egyébként a fentebb említett okokon, valamint  a pénzmosásra való kiváló alkalmassága miatt azért sincs, mert a közvéleményt már rég nem érdekli semmi, a trafikügy miatt például meg se rebbent a nemzet szeme.

Az elsimicskásodásnak váratlan haszonélvezői is vannak persze: a magyar korrupciókutatók, akik iránt láthatólag nemzetközi szinten is egyre nagyobb a kereslet. Tanulmányokra, konferenciákra hívják őket, és végre fontos új felfedezésekkelgazdagíthatják a korrupciós irodalmat. Hogyan van angolul az elsimicskásodás?

Végül néhány fontos olvasnivaló még itthonról és a nagyvilágból, az elmúlt hétről:

Nem csak újságírókkal, filmesekkel is jóban volt Portik, köztük Kálomista (“magát most megfojthatnám”) Gáborral is, akinek neve felsejlik a Portik-Laborc féle jegyzőkönyvekben.

További offshore hátterű cégekről derült ki, hogy több százmillió forintos uniós támogatást kaptak, ami azok után nem meglepő, hogy az EU lazán odadobott többmilliárd eurónyi segítséget a ciprusi bankrendszernek, majd csak utána kezdtek el Brüsszelben nyafogni, hogy még mindig nem elég tiszta a szigetország bankrendszere. (Mindezközben áttörés a pápai államban, a Vatikán Bank éves jelentéseket ad ki ezetúl.)

Cukorcsempészettel égette meg magát a magyar energiaital-király, akinek remek ütemérzéke van: időben szállt ki mindenből és börtönbüntetés nélkül megúszta az egészet.

Miközben az USA-ban amiatt van botrány, hogy az amerikai kormány az AP hírügynökség újságíróit hallgatta le, új platformot indítottak, ami könnyebbé és biztonságosabbá teszi a titkos anyagok kiszivárogtatását.

Végül Prágában már másfél éve virágzik  a Mutyitours – ez egy utazási iroda, amelyik korrupciós ügyek helyszíneire, épületeihez, állomásaira, hírességeihez vezeti el az érdeklődöket.

Minden idők eddigi egyik legjobban szervezett akciójában, néhány óra leforgása alatt, tucatnyi ország készpénzautomatáinak ezreiből rabolt el egy szervezett bűnözökkel megtámogatott hackercsoport 45 millió dollárt, kihasználva a banki adatbázisok réseit.

Idehaza, Magyarország történetének egyik legjobban szervezett maffiaakciójában, néhány hét leforgása alatt sajátított ki az ország legnagyobb politikai pártja több ezernyi dohányboltot, kihasználva a magyar polgárok közömbösségét. A hackerek egy részét New Yorkban az elmúlt héten letartóztatták, és a többieknek is nyomukban vannak.

Ezzel szemben Magyarországon nagyjából ott tartunk, hogy hiába szivárognak ki újabb és újabb részletek annak bizonyítékaként, hogy a szervezett bűnözőket megszégyenítő akcióról volt szó, az ügyészség egyelőre csak vizsgálódik, feljelentéskiegészítést rendel el, ahelyett, hogy embereket tartóztatna le, kulcsfontosságú iratokat, jegyzőkönyveket foglalna le és gyorsított eljárásban vizsgálná meg, hogy a politikai döntéshozatal milyen szintjein (nyilvánvalóan a legmagasabb), kik éltek vissza a hatalmukkal vagy üzérkedtek a befolyásukkal a jelek szerint eléggé szervezett formában (jópáran). Kell-e levél vagy jegyzőkönyv? Van. Kell hangfelvétel? Van. Kell-e koronatanú? Van. Mi kell még? Füstölgő pisztoly? Mellesleg, ha már – mint kiderült – mi mindannyian fizetjük a hivatalnokok bankszámlaköltségeit, akkor nem lehetne kicsit gyorsabban?

Magyarországon, ha a korrupció ellenes küzdelemről van szó, (mondjuk a küzdelem szó itt barrokos túlzás, de maradjon) akkor hirtelen lassan őrölnek a hivatal malmai, mindenki a másikra mutogat, illetve – mint Rétvári Bence – mellébeszél. Egy friss javaslat szerint például azoknak a középbeszari közszolgáknak kellene erőteljesen fellépni a korrupciós bejelentések ügyében, akiknek nyilvánvalóan se erejük, se bátorságuk nem lesz fellépni semmi ellen, legkevésbé sem a pártelitek által támogatott befolyásos kavarógépek ellen. Amikor az államhatalom legmagasabb szintjeit éri el a korrupció, akkor ez az akció kb. annyira lesz eredményes, mint Kínában az, hogy internetes bejelentéseket várnak a kommunista párt vezetői. Gondolom, saját maguk ellen.

Nagy fellépés helyett ellépés lesz ennek is a vége, csakúgy, mint ahogyan egy elegáns sasszéval igyekezett Áder János is kibújni a Lex Átlátszó ügyéből. A jogszabálytervezet a trafikmutyi és minden ehhez hasonló későbbi szervezett lenyúlási akció nyomait igyekszik eltüntetni gyorsított eljárásban azzal, hogy indokolatlanul nehézzé teszi a közérdekű adatok megismerését. A köztársasági elnök viszont ahelyett, hogy egyenesen az Alkotmánybírósághoz küldte volna a jogszabályt, egyszerűen visszadobta azt a kétharmados többségnek, amely majd nyilvánvalóan kozmetikáz egy pöttyet, majd lényegében változatlan formában visszaküldi neki. Sólyommal is ezt tették, miért viselkednének máshogyan Áderrel? Ha már a nyomok eltüntetéséről van szó, érdemes megjegyezni, hogy a közszolgálati média alig számol be a botrányról, és a jobboldali újságok se nagyon. A magyar média korrupt, és itt az egyik oka, amiért.

Van persze, ami gyorsan, zökkenőmentesen zajlik nálunk is, és a pénz sem számít. Ilyen például, ha Orbán Viktor dicsőségéről van szó, legyen szó akár arról, hogy szeretett vezetőnk levelezni kíván népével (3,2 milliárd), választás előtt mindenfélét be akar szórni a magyar postaládákba (1 milliárd) vagy fedett stadionban akar szotyolázni időskorában a helyi csapat meccsein (3,8 milliárd). Ugyanígy villámgyorsan gondoskodnak róla arra hivatottak, hogy a magyar államkötvények megtalálják méltó helyüket a nemzetközi pénzmosás körforgásában, azzal, hogy Cipruson, Máltán vagy a Kajmán-szigeteken jegyeztetnek be homályos hátterű üzleti vállalkozásokat, amelyek az offshore paradicsomokban utcai értékesítéssel adnak el magyar állampapírt, magyar tartózkodási engedély, esetleg menedékjog ellenében.

Ja, és persze eléggé hatékonyan és gyorsan tudunk még vitorláskikötőt kimutyizni a Közgépnek, illetve mindent összezavarni, amikor egyes oligarchák viselt dolgairól kellene információt gyűjteni. Már tényleg csak abban reménykedhetünk, hogy az öregedő oligarchák a kandalló mellett majd egyszer elmesélik, hogyan volt “független” tőlük a magyar állam. Az Origo.hu-nak adott interjújábanCsányi Sándor sírnivalóan gyönyörűen vallott erről, amikor egyik mondatában azt bizonygatta, hogy semmilyen befolyása nincs és nem is volt a magyar kormányra (“Amit én biztosan tudok, hogy tőlem független a kormány”), majd pár sorral arrébb szépen elmesélte, hogy Simicskától, Pintéren át Oszkóig, az OTP-nél így vagy úgy menedéket találó volt és jelenlegi politikusok valójában hogyan tolták már pozícióban is a bankszektor szekerét szerinte, tehát csak jutalmul fogadta őket be a birodalmába (“A kormányváltások idején sok szakember kerül utcára, keres munkahelyet. Ezek közül a szakemberek közül válogatunk, természetesen figyelembe véve, hogy azokban az időkben, amikor pozícióban volt, ki mennyiben segítette a szektor munkáját”).

Végül kishírek  a nagyvilágból:

Visszasírják a gazdasági válság előtti éveket a spanyol polgármesterek: amikor jobban mendtek a dolgok, a kenőpénz is magasabb volt. Olaszországban újabb vádat emeltek a már jogerősen elítélt volt miniszterelnök, Berlusconi ellen.

Egy felmérés szerint a frissen csatlakozó Horvátország lesz az EU legkorruptabb országa, de szorosan utána következik a rangsorban Szlovénia, vagy Bulgária, ahol önégetésbe menekülnek az átlagemberek. Közben persze a balti államoknak sikerül egyre hatékonyabban fellépni a jelenség ellen. Észtországban például éppen most tárták fel az ország történelmének legnagyobb pénzmosási botrányát, Lettországban az oligarchák agarait nyesik vissza.

És végül egy kishír arról, mit tanulhat még a Közgép a nagy példaképektől. Japánban a jakuza cégei vitték el a fukusimai atombaleset utáni helyreállítási munkálatok zsíros megrendeléseit. A jakuza is infrastruktúrával foglalkozik: a szervezett bűnözést köti össze masszív hidak segítségével a politikával.

Ahogyan a kisgazda korrupciónak a “dokumentumok”, a szocialista virtcsaftnak a Nokiás doboz lett a jelképe, úgy lesz a fideszes mutyi metaforája a trafik. Mostantól kezdve nem kell részletezni, mi, mit jelent, nem kell hosszú leírásokat, magyarázatokat mellékelni arról, hogy mi történik 2010 óta Magyarországon, elég csupán annyit mondani, hogy trafik, trafikozás, trafikozni, trafikország. Mindez egyet jelent az egész országra kiterjedő, törvénybe, sőt alkotmányba iktatott, az egész nemzettestet átitató, államilag elrendelt, szervezett korrupcióval, amiben a fideszesek kötelezően részt vesznek, a többiek pedig egyszerűen hazaárulók. Lehetne-e egyszerűbb és szebb jelképe ennek az egésznek, mint az, hogy Fülöpházán, a feleségét állítólag verő fideszes polgármester, országgyűlési képviselő birodalmában a politikus nevelt fia, Szabika lett a pályázat nyertese, akinek éppen most épülő trafikja nagyobb lesz, mint a polgármesteri hivatal? Micsoda öröm, hogy a Fidesz gondol a fiatalokra!

Trafikügyben egyébként a friss hír az, amit már az előző heti mutyimondóban is pedzegettünk. Múlt héten azt ajánlottuk, hogy inkább szedjen védelmi pénzt a Fidesz, hiszen az tisztább, szárazabb érzés lenne. Így teljesüljön minden kívánságunk, hiszen a legfrissebb beszámolók szerint több, a pályázaton vesztes trafikost is megkörnyékeztek egyesek azzal a “visszautasíthatatlan” ajánlattal, hogy megtarthatják a boltjukat a forgalmuk két százalékáért cserébe. Nem meglepő, hogy ezek után Orbán Viktor rádióinterjújában kelt ki az efféle partizánakciók ellen és bejelentette, kezükbe veszik az ügyet, központosítják a sápszedést. Most összesített listát készítenek azokról az üzlettulajdonosokról, akik hagyományosan trafiküzemeltetéssel foglalkoztak, mégsem sikerült nyerniük a nyilvánvalóan korrupt pályázaton. A cél, hogy valamilyen megoldással segítsék őket, hogy továbbra is árulhassanak dohányt. A Fideszt ismerve “okos” megoldás fog születni erre a helyzetre, amiben a káposzta is és a kecske se. A közelgő választás előtt a Heti Mutyimondónak lennének ötletei, hogyan kellene összekötni a trafikokat a politikai kampánnyal, netán magával a szavazással, de várjuk meg, mit főznek ki az orbáni boszorkánykonyhákban!

Látszik, hogy a párt felelős vezetői vagy sok maffiafilmet néztek, vagy jó iskolába jártak, hiszen a lopás mellett, marad idő, energia és legfőképpen intellektuális erő, szakértelem a nyomok eltüntetésére is. A botrányos trafikpályázat tanulságát gyorsan levonták és kivételes sürgősséggel hagyattak jóvá egy olyan törvénymódosítást, ami az atlatszo.hu és a hozzá hasonló “visszaélésszerű adatigénylők” dolgát teszi szinte lehetetlenné. Sietniük kellett, hiszen – mint éppen a múlt héten az Eon-ügyben látszott, vagy amint az adatvédelmi biztos véleménye is jelezte -, a meglévő törvények alapján a bíróságok kifejezetten nyilvánosság-pártiak voltak, ami pedig azzal a veszéllyel járt, hogy a későbbi, jelentős lenyúlási-potenciállal járó ügyekben, lásd stadionépítés, kiderülhet a pórnép számára is, kik itt a valódi nyertesek. A nyomok eltüntetésében egyébként a média is tettestárs: az ország leggazdagabbjainak listájában éppen az az érdekes, hogy kik nem szerepelnek az összesítésben. Még szerencse, hogy Simicska és Nyerges is szerepel az atlatszo.hu Kis Oligarchatározójában és abban is lehet reménykedni, hogy a térképek sem hazudnak: az olajszőkítés után lassan húsz évvel a fekete pénzek hatása még mindig kimutatható az Aranyháromszögben.

 Mindeközben néhány érdekes kishír a nagyvilágból:

A múlt héten volt a Sajtószabadság Világnapja, így érdemes megemlékezni arról a szomorú valóságról, hogy a korrupciós ügyek feltárása továbbra is az egyik legveszélyesebb elfoglaltság az újságírók számára. Hiába könnyítik meg a dolgukat egyre több helyen az átláthatósági jogszabályok – Mexikóban az egyik hatalmas kereskedelmi lánc korrupciós ügyeit éppen az ottani közérdekű adatigénylést megkönnyítő törvényeknek hála sikerült egy amerikai Pulitzer-díjas újságírónak feltárni – a világ számos pontján ebbe konkrétan bele lehet halni, ráadásul úgy, hogy a bűnösök bűntetlenek maradnak.

Két évvel azután, hogy a FIFA-t korrupciós botrányról szóló hírek rázták meg, a helyzet változatlan, mindenki a helyén, néha egy-egy vezető lemond, de az alapvető struktrúra változatlan. A dolgok rendbetételével megbízott felelős egyenesen azt mondta, hogy csak vesztegeti ott az idejét. Focikorrupciós ügyben csak Németországban történik valami: ott Ulli Hoeness, a Bayern München elnöke számíthat retorziókra az eltitkolt svájci bankszámlái miatt.

Újra fontolóra vették az Európai Központi Bank vezetői, hogy megszüntetnék a leginkább csak a maffia által használt 500 eurós bankjegyet. Persze ettől aligha érdemes azt várni, hogy kisebb lesz a korrupció. Lám Kínában is megoldják valahogy: a New York Times vicces cikke éppen arról ír, hogy Kína kicsit olyan, mint Amerika az 50-es években – sok minden feketén zajlik, és a tehetősek hatalmas szatyrokban hurcolják a készpénzt mindenfelé.

]]> http://napifix.hvg.hu/2013/05/06/heti-mutyimondo-mit-foznek-az-orbani-boszorkanykonyhaban/feed/ 0 http://napifix.hvg.hu/2013/04/29/heti-mutyimondo-konyorgom-inkabb-kerjetek-vedelmi-penzt/ http://napifix.hvg.hu/2013/04/29/heti-mutyimondo-konyorgom-inkabb-kerjetek-vedelmi-penzt/#comments Mon, 29 Apr 2013 15:17:30 +0000 napifix http://napifix.hvg.hu/?p=79924 Már az is jó lenne, ha a szervezett alvilág csak összefonódna a felvilággal, arról nem volt szó, hogy el is foglalja. Kell-e örülnünk annak, hogy a maffiaállam egyszerű közkatonái is konchoz jutnak? Lapszemle az atlatszo.hu-val együttműködésben.

Ritkaság, hogy az elsősorban rendszerszintű problémákkal foglalkozó tekintélyes nemzetközi korrupcióellenes szervezet, a Transparency International egyedi ügyekben is megnyilvánul, de Magyarországon ezt is megértük. A hálózat magyarországi vezetője egyik interjújában “nettó korrupciónak”, a “state capture” klasszikus esetének nyilvánította mindazt, ami a trafiktörvénnyel, a tendereztetéssel, az előkészítéssel, a lebonyolítással történt és az elmúlt héten vált mindenki előtt teljesen nyilvánvalóvá. Alexa Noémi szerint az eset csak újabb bizonyítéka annak, hogy a magyar állam különböző érdekcsoportok fogságába került, a politika ezeket a lobbikat szolgálja ki.

Ez kétségtelenül új szint a magyar korrupciótörténelemben, hiszen Katona Béla nevezetes Horn-korszakbeli bejelentése óta eddig azzal nyugtatgattuk magunkat, hogy a szervezett alvilág “csak” összefonódott a felvilággal, magyarul azért a felvilágban vannak még becsületes emberek, akik jót akarnak nekünk. Na, ez a régi szép időkben volt, amikor még abban lehetett bízni, hogy csupán  a megfelelő embereket kell megválasztanunk, a megfelelő pozícióra aztán majd csak lesz valami. Azóta azonban már leváltottunk egy pár elitet, de a helyzet egyre rosszabb lett. Ahogyan azt a Laborc-Portik találkozó jegyzőkönyvei is bizonyítják, a Medgyessy és a Gyurcsány korszakban az alvilág nem egyszerűen csak összefonódott a felvilággal, hanem valójában a kettő közötti határvonalat sem lehetett mindig világosan látni. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének viszont még erre is sikerült rátenni egy lapáttal, hiszen az igazi nemzeti együttműködés azzal valósult meg, hogy az alvilág egyszerűen elfoglalta a felvilágot. Amikor tehát azt halljuk felelős vezetők részéről, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen a trafiktenderen “egyszerű emberek” nyertek, akkor azt úgy kell érteni, ahogyan mondják: nem csak a keresztapák, vagy hadnagyaik, a caporegimek nyertek, de végre konchoz jutnak a maffiaállam egyszerű közkatonái is. Ennek kellene most örülni? Na, meg annak, hogy ezentúl törvény biztosítja nekik a hasznukat?

A legszomorúbb az egészben az, hogy a Transparency International magyar vezetője sem nagyon látja a kiutat, már a civil aktivitáson és tiltakozáson túl, hiszen egyik konkurens politikai erőben sem fedezi fel az erőt, elszántságot, szándékot, hogy valamit tegyen. Az egyik odamutyizik, a másik visszamultizik, a harmadik a valóságot – vagy hogyan az illetékes fideszes vezető írja a “valósságot” (sic!) – feltáró újságírókat fenyegeti, a negyedik pofátlanul azt állítja, hogy itt kérem nincsen semmi látnivaló, business as usual, a korrupcióellenes harcért felelős miniszter pedig azzal büszkélkedik, hogy megint csatlakoztunk valamelyik, a nagyobb átláthatóságot célzó nemzetközi egyezményhez. Mindennek a tetejébe a mainstream média híradóvezetői (including ójajistenem a vén zászlótartót, Gazsó L. Ferencet) úgy látják, hogy a jelen helyzetben nincs különösebb dolguk, már azon kívül, hogy beszámolnak a fára szorult kismacska megmentéséről, utána meg mutatnak egy kis vért.

Mi meg itt állunk Európa közepén, egy országban, ahova mindenünk, értsd családunk, vagyonunk és érzelmeink is kötnek, államunkat  meghekkelték, egy trójai vagy mi a fene vette át az uralmat fölötte, és nincs egy rohadt vírusölő, amit ilyenkor be lehetne vetni. Kit hívjunk be?

Egyébként a trafikmutyihoz nagyon hasonló, maffiamódszerekkel megvalósított rablásról is újabb részletek derültek ki. Ez egy  kevesebbszer előcitált ügy, pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának nevezett feneketlen katlanba mindenki fizet valamennyit. Most derült ki, amit eddig is sejtettünk, hogy mire kellenek a kötelező kamarai hozzájárulás, törvénybe iktatott ötezer forintjai azon kívül persze, hogy egy újabb, kiterjedt klientúrának kellő megélhetést biztosítsanak. A rendszert minden szinten kiszolgáló Parragh-féle szervezet országosan 2,3 milliárd forintot kasszírozott be a hozzájárulásokból egy év alatt, most tehát a fizetések és jutalmak kiosztásán túl, arra is van pénzük, hogy fényűző budapesti irodába költözzenek, évi 150 millióért.

Könyörgöm, inkább kérjetek védelmi pénzt, az tisztább, szárazabb érzés lenne.

Az olyan hangsúlyozottan és bírósági ítélet alapján “nem” (khm) neonáci, “nem” radikális, “nem” rasszista, nem szélsőjobbos pártból, mint a Jobbik persze nem sok van Európában, de ami Nagy Britanniában mégis a legközelebb esik hozzá az az idegengyűlölő, bevándorlásellenes, EU-ellenes politikát megfogalmazó UK Independence Party (UKIP). Vezetője, egyben Európai Parlamenti képviselője Nigel Farage, aki az utóbbi hetekben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy “ráült” a brit bulvársajtó által keltett mesterséges pánikra, románok, továbbá bolgárok áradatával riogatva a briteket. Kétségtelen, hogy Romániából és Bulgáriából is elég sokan tervezik a kivándorlást a sanyarú helyzet miatt, főleg miután feloldják majd a még életben lévő munkavállalási korlátozásokat, de a briteknek nincs különösebb félnivalójuk, a balkáni emigránsok célpontja ugyanis továbbra is Olaszország, Németország vagy Spanyolország. Farage-t viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy politikai hasznot kovácsoljon a meglévő félelemből, ami ellen a bolgár nagykövet is tiltakozott.

Na most, a Channel 4 brit tévécsatorna ezek után bulgáriai kirándulásra invitálta a pártvezért, győzödjön meg a saját szemével arról, hogy akad még bolgár, aki otthon akar maradni. A vizit egyik állomása az egyik helyi tévécsatorna volt, ahol Nigel Farage-nak azokat a kérdéseket szegezte a bolgár Kálmán Olga, amelyeket megérdemelt.

A Napi Fix azzal szeretne hozzájárulni Kálmán Olga további munkasikereihez, hogy lefordít néhány kérdést (na nem bolgárból, csak angolból) ezen videó alapján.

Szorgos népünk győzni fog….

Íme a kérdések:

Riporter: Igaz-e, hogy az ön hazája úgy lett naggyá, hogy kizsákmányolt más nemzeteket? Ellopta, gyarmatosította a vagyonukat? (Ide egy kellőképpen demagóg trianoni kérdés azért beleférne Vonának.)

…

Riporter: Mellesleg milyen név ez? Farage? (Értsd ez alatt: igazi brit név ez? Vagy bolgár?)

Farage: Eredetileg vallásuk miatt üldözött francia protestánsok az őseim, akik életüket mentve elmenekültek hazájukból, Anglia pedig befogadta őket…

Riporter: Na, tessék. Helyben vagyunk.

….

Riporter: Az igaz-e, hogy bevándorlók nélkül a brit nőknek már sűrű bajszuk lenne, mert mindenki az unokatestvérével lenne kénytelen házasodni?

Farage: (képtelen megszólalni)

Ez egyébként egyelőre csak a dokumentumfilm előzetese, kíváncsian várjuk a teljes riportot.

A videó itt:

Elhagyatva és elfelejtve halt meg ugyan Tocsik Márta az 1990-es évek legismertebb politikai-korrupciós ügyének mellékszereplője, egyben névadója, Magyarország azonban egyáltalán nem feledkezett meg róla, egyszerűen csak a munkás hétköznapokkal ünnepelte őt. A sikerdíjak ma már nem 800 milliósak, nincs szükség hozzájuk bíróságon megtámadható megállapodásokra és nem kellenek hozzájuk olyan kisstílű kézművesek, mint amilyen ő volt. Százmilliárd forintok pörögnek üzemszerűen, különmegállapodások nélkül, a korrupciót egyenesen törvények teszik kötelezővé a magyar mutyi végre nemzetközivé lett, Tocsik Márta dolgát offshore cégek végzik el simán, könnyedén és magyar emberáldozatok nélkül. Baja Feri pedig megjelent a Facebookon.

Még ennél is fontosabb azonban, hogy az elmúlt lassan 20 évben nagyot változott az ország. Emlékezzünk csak, hogy mekkora közfelháborodás kísérte akkor az ügy nyilvánosságra kerülését, ma viszont már az ennél tízezerszer nagyobb botrányok sem verik ki a biztosítékot, sőt a magyar társadalom valójában elvárja, hogy rendszerszerűen és professzionálisan meglopják, hiszen négyévente azokat emeli hatalomba, akik még nagyobb lopást, még kiterjedtebb korrupciót, még ádázabb mutyit ígérnek neki. A jövőre nézve pedig bíztató, hogy az utánunk következő generációk gondolkozása ezen a téren még a mostaninál is korszerűbb: egy felmérés szerint a közgazdaságtant hallgatók 21 százaléka kifejezetten óhajtja a nagyobb korrupciót, üzleti döntést pénzzel befolyásolni egy jelentős részük szerint egyenesen kívánatos. Reményt kelt még persze a magyar vidék is, különösen Baktalórántháza, ahol arányaiban a legtöbb magyar adócsaló lakik.

Ezek után érthető is a kormány törekvése, hogy minél több szakember érkezzen hozzánk a nálunk fejlettebb korrupcióval rendelkező országokból. A vendégszeretet jegyében tehát egy Kajmán-szigeteki vállakozáson keresztül vásárolhatnak majd kínai vagy orosz barátaink magyar letelepedési államkötvényt, ha már ugye úgyis ott vannak és már éppen nem tudnak mit kezdeni a pénzmosásból szerzett bevételeikkel. A lényegében magyarországi letelepedési engedélyt értékesítő cégnek azonban természetesen semmi köze nincs sem az offshore-hoz, sem a pénzmosáshoz. Mint azt a kormánypárti képviselők a magyar Országggyűlés hivatalos dokumentumaiban is megerősítették a Hungary State Special Debt Fund a Kajmán-szigeteken bejegyzett rendkívül ritka nem offshore-jellegű cégek egyike, tulajdonosai pedig olyan nemzetközileg is ismert vállalkozók, mint Jackie Chan és Lucy Liu.

Remélhetőleg ez az új konstrukció alkalmas lesz arra, hogy a magyar oligarchatársadalom végre átessen a szükséges vérfrissítésen, amivel az atlatszo.hu kissé kifulladóban lévő Kis Oligarchatározója is új erőre kaphat. Csak remélni tudjuk, hogy ez minél előbb bekövetkezik, hiszen addig kénytelenek vagyunk hétről-hétre olyan hírekkel foglalkozni, hogy Orbán Viktor szerint Nyerges Zsolt (oligarcha) és Simicska Lajos (oligarcha) nem oligarcha vagy legfrissebben Bajnai Gordon (oligarcha) szerint Csányi Sándor (oligarcha) nem oligarcha. Illetve, hogy az oligarcha-ügyi miniszter Németh Lászlóné,  szerint a részben állami tulajdonban lévő Mol-közeli oligarchák nem támogathatják Bajnai-alapítványát. A maga oligarchája, meg az én oligarchám veri a mi oligarchánkat… Most komolyan, ez a veszekedés nem igazán méltó Tocsik Márta emlékéhez.

Az emlékhét is bővelkedett azonban olyan hírekben, amelyek jelezték: Magyarország – a korrupció területén – egyre jobban teljesít. Hétfőn egy kivételes sürgősséggel meghirdetett millárdos állami bútortenderen ámulunk, kedden azon, hogy egy kerületi alpolgármester sógora milyen könnyedséggel nyer el egy megrendelést az önkormányzatnál, aztán szerdán azon, hogy a Közgép már vasutat is fejleszt vagy csütörtökön azon, hogy a kormánykedvenc CBA tulajdonosoknak miért jut hirtelen eszükbe geotermikus energiát kutatni (a megoldás az állami támogatás lehetősége). Mire pedig beköszönt a péntek, rájövünk, hogy lejárt a határideje annak a pályázatnak, amin milliárdokat lehetett volna nyerni, ha a csókosokon kívül, másnak is szólnak, hogy meghirdették. Tocsik Márta nem élt hiába.

Jó kezdést az új héthez!

Egy hír és egy álhír, avagy ismét egy kis kettős mérce és képmutatás a magyar maffiaállam mindennapjaiból.

A hír:

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az Inforádió megkeresésére elmondta: az állam meghatározó de kisebbségi részvénycsomag tulajdonosa a Mol-ban, de semmilyen módon nem szól bele a társaság üzletvitelébe, így a támogatási politikájába sem. A miniszter ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy a Mol bármilyen politikai formációnak anyagi támogatást nyújt, ezért az ügyben személyesen kér tájékoztatást a Mol menedzsmentjétől. Ismeretes, hogy az atlatszo.hu beszámolója szerint a volt miniszterelnök Bajnai Gordon alapítványa, a Haza és Haladás több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben különböző szervezetektől, magánszemélyektől illetve magáncégektől, így többek között a Mol-tól (25 millió forint) és az OTP Banktól (10 millió) is. Giró-Szász András, kormányszóvivő, a Századvég egyik korábbi vezetője szintén egyetértéséről biztosította a minisztert.

Az álhír:

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Fix megkeresésére elmondta: az állam meghatározó de kisebbségi részvénycsomag tulajdonosa a Mol-ban, de semmilyen módon nem szól bele a társaság üzletvitelébe, így a támogatási politikájába sem. Ugyanígy a magyarországi magáncégek is teljesen szabadon dönthetnek arról, milyen szervezeteket szponzorálnak A miniszter ugyanakkor nem tartja helyesnek, hogy a Mol vagy a magyarországi magánvállalkozások bármilyen politikai formációnak, átláthatlatlan módon nyújtanak anyagi támogatást, ezért az ügyben személyesen kér tájékoztatást többek között a Mol,  az OTP és a Közgép menedzsmentjétől is, arról, hogy mikor és mennyivel támogatták a jobboldali Fideszhez köthető Századvég alapítványt valamint a környezetében működő szervezeteket, vállalkozásokat. Ismeretes, hogy különböző magánvállalkozások is támogatják a Századvéget, az alapítvány honlapján például ez olvasható: “A Századvég Alapítvány kiadványait az OTP Bank támogatja. Megbízunk egymásban.” Ugyanakkor az alapítvány nem teszi közzé rendszeresen és átlátható módon a támogatóinak névsorát. A miniszter az eset után ismét sürgette kormányát, hogy biztosítsa a politikai, kampány és pártfinanszírozás átláható rendszerének megteremtését. Giró-Szász András, kormányszóvivő, a Századvég egyik korábbi vezetője szintén egyetértéséről biztosította a minisztert.

Orbán Viktor nagy macedóniai barátja a médiatörvény megváltoztatására készül. Büszke exporttermékünk, az orbánizmus avagy a macedón copycat.

Hívtak  Szkopjéből a barátok, hogy baj van. A macedóniai sajtó-, szólásszabadság aktivisták, civil szervezetek, újságíró kamarák tiltakozásba kezdtek pár napja, mert a kormány a legnagyobb titokban készítette elő a médiatörvény módosítását, és… hogy, hogy nem, elfelejtette őket megkérdezni. A Parlament már mindjárt szavaz is róla, de szerintük fontos lenne előtte velük is megvitatni a tervezetet. Mondjuk már annak is örültek volna, ha időben megmutatják.

Hagyjál már – mondom, ez vicc, pont olyan, mint 2010-ben Magyarország!

Ez mind semmi, feleli. Figyelj! – hangzik a felelet. A kormány arra hivatkozik, hogy felesleges aggódni, egyszerűen csak arról van szó, hogy a csatlakozási tárgyalások miatt sürgősen harmonizálni kell a macedón jogot az unióssal, össze kell hangolni a nevezetes AVMS direktívával.

Ja, mondom, persze. Itthon is erre hivatkoztak, aztán mi lett belőle.

Ráadásul – folytatja  a macedón ismerős, a szöveg, ami végül kikerült a Parlament honlapjára a civil szervezetek szerint nem sok jót sejtet, egyes vélemények szerint megnyitja a lehetőségét az intézményes állami cenzúrának.

És most akkor mi lesz? – kérdezem.

Lényegében mindegy is, jön a válasz Szkopjéből, mert amúgy is szinte a teljes macedón médiát a kormány, vagy a kormányközeli oligarchák kontrollálják. Ha ők nem akarják, hogy valamiről szó legyen, akkor nem is lesz szó soha. Az újságírók már régen megértették az üzenetet, bele se kezdenek olyan témába, amelyik magasabb érdekeket sért. Ha fizetést akarnak, akkor betartják a játékszabályokat. Macedónia már eddig is szépen zuhant a nemzetközi sajtószabadság-rangsorokban, a törvény egyszerűen csak intézményesíti a helyzetet. Éppen most halt meg az utolsó független kiadó vezetője is, vagyis mire elfogadják a jogszabályt, nem marad dolga a cenzoroknak. A szabad szólásra maradnak a blogok, a a közösségi média.

Lám-lám, orbánizmusotok már van, a médiatörvény esete tiszta magyar know-how, nektek már csak az Orbán Viktor hiányzik – élcelődöm a beszélgetés végén, de a vicc rosszul sül el, mert tényleg van nekik egy. Kicsit savanyúbb, de legalább macedón.

Egyébként Nikola Gruevskinak hívják. Közismerten nagy példaképe Orbán Viktor, kettejüket sokszor Kelet-Európa gonosz ikreinek is nevezik. Jóban vannak egymással (“stratégiai szövetségben”), külsőleg is hasonlítanak kicsit, de a lényeg, hogy miközben Orbán is ellesett egy s mást a Balkánról, Gruevski megcsinálta az orbánizmus helyi változatát. Az EU rémületére, egy csatlakozásra vágyó országban honosodik meg, ami ellen amúgy is tanácstalanok.

A tanítvány egyébként – mint ez gyakran előfordul – máris lekörözni látszik a mestert, hiszen Szkopjében építtetett egy faszányos diadalívet is magának (lásd fentebb).

Kerényi Imrének szólna valaki? Lenne egy kis meló.

]]> http://napifix.hvg.hu/2013/04/18/lesz-e-orbannak-diadalive/feed/ 0