(Mivel ki lettem szerkesztve a mandiner blogon)
Tényleg. Aki akar örüljön az egy főre vetített magyar érmeknek, és annak, hogy most már mindjárt befogjuk Grenadát ebben az összehasonlításban. És persze, nem kis nemzet vagyunk, hanem “közepes”. Vagy “alsóközepes”, ha ez jobban hangzik.
Ellentétben azonban az egy főre vetített GDP-vel, amelynek van relevanciája, mert minden magyar ember hozzájárult, az egy főre vetített magyar érmek éppen azért nem jelentenek semmit, mert egyéni- és csapatteljesítmények, a magyar GDP-nek még csak-csak (nagyon távolról) van köze hozzá, de annak, hogy hányan laknak a világnak ezen a részén egyáltalán nincs. Risztov Éva teljesítményéhez Magyari Péternek hála Istennek semmi köze nincsen. (A GDP rangsorban pl. sokkal jobban állnánk, ha kisebb lenne a nemzeti össztermék és rosszabbul, ha nagyobb. Most akkor ennek örüljünk?)
Én tehát az Egyént ünneplem. Risztov Évát és a többi világsztárt, elsősorban azért mennyivel különbek nálam, mert világsztárok, mert magyarok, és mert segítenek a rettenetes országimázs javításában, de kb. ebben a sorrendben. És még véletlenül sem akarok bejelentkezni az ő érmük picinyke, rám eső darabjára.
Ja, és Orbán Viktor nagyon helyesen tette, hogy nem pattan oda minden magyar érem mellé, mert visszatetsző lenne. Pont ezért.
Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed