Sírnivalóan szép mélyrehajoló gesztussorozattal ünnepli a magyar sajtó Kádár születése napját. Addig jó, míg Kádár él…

Kezdődött azzal, hogy Borókai Gábor a tiszteletre méltóan mérsékelten konzervatív Heti Válasz főszerkesztője kiesett az úriember szerepéből, amely pedig annyira jól áll neki. Aggódom címmel írt egy publicisztikát, amely a szavak szintjén a Klubrádió iránti aggódásáról szólt, igazában véve azonban a kormánypártok iránti aggódásról, hiszen azok egyre mélyebbre kalimpálják magukat a frekvencia-botrányban. Miközben ország, de inkább a világ előtt akarják bizonyítani, hogy a sajtószabadság nincsen veszélyben nálunk, mindent megtesznek azért, hogy úgy tűnjön. Borókai az 1980-as évek legjobb hagyományai szerint üzente saját táborának, hogy értetek aggódom. Az úriember stílből csak az első sorban esett ki, amikor a Klubrádiót a szociál-liberális kurzus „térden lovagoltatott” rádiójának nevezte, amire semmi, de semmi szükség nem volt. Csúnya indiszkréció ez egy olyan lap vezetőjétől, amely maga is tömve van állami hirdetésekkel, ráadásul a Nyerges Zsolt nagytőkés érdekeltségébe tartozó cég tulajdonában van, amely tudvalevőleg közpénzek milliárdjait költi a haza üdvére és a haszonból minden valószínűség szerint (ez csak feltételezés) keresztfinanszírozza a magyar nyelvű tartalmat. Ráadásul, ha már úgy alakult, hogy a médiafinanszírozás éppen úgy keveredik a politika finanszírozással, mint az 1980-as években, ha már úgy alakult, hogy a média egy jelentős része éppen úgy a politika része, mint a dicső Kádár-korban, akkor a fennálló gyér lakájmédia kínálatból még a legjobb helyre teszi az így vagy úgy megnyert pénzét. A Heti Válasz néhány hangsúlyos pillanatban (pl. Sólyom László támogatása ügyében) mert szembemenni a Politikai Bizottság akaratával, és ezt becsülni kell. Kicsit beleharaptak az ételt adó kézbe, de csak annyira, hogy ne vérezzen és tudjon adni máskor is.

Viszont térden lovagoltatást emlegetni egy másik térd tetejéről azért nem várt köpés a padlóra a térden lovagolók klubjában. Nem csoda, ha szegény Borókai Gábornak ezzel a kiszólásával sikerült előhívnia az 1980-as évek nagy démonait és hát, egy olyan terepre merészkedett, ahol nála nagyobb gyakorlattal bíró ellenfelek működnek.

Arató András közismerten tapasztaltan térdenlovagló-bajnok, kurzusszelek vitorlása, a Klubrádió egész termékgörbéje és üzleti modellje 2002-től mostanáig normatív módon semmiben sem különbözik a Heti Válaszétól. És megint csak: ha már úgy alakult, hogy a média egy jelentős része éppen úgy a politika része, mint a dicső Kádár-korban, és a médiafinanszírozás is torz, akkor a fennálló gyér intellektuális kínálatból tényleg mehetett volna rosszabb helyre is a baloldali infrastruktúra-fejlesztésből kinyert és a reklámpiac transzmissziós szíjával kipörgetett pénz. (Ment is sok.) A Klubrádió frekvencia-ügye ezzel együtt is sajtószabadság-kérdés, ha elhallgat, az legalább annyira csúnya foltot ejtene a késő Orbán-rendszeren, mint a Tiszatáj-ügy volt 1986-ban. Arató Borókaihoz képest finomabban hozta válaszában az 1980-as éveket, de hozta. Kb. csak annyira hajolt mélyre, mint Borókai.

A térdenlovagoltatott főszerkesztők mélyrehajoló versenyét azonban mai állás szerint Mester Ákos nyerte, ami nem csoda: a legrégebbi, legtapasztaltabb versenyző a pályán, igazi bajnok. Ehhez elég tudni, hogy 1971-től 1994-ig folyamatosan, mondom folyamatosan ő volt a Magyar Rádió 168 óra című műsorának felelős szerkesztője. Hogy ezzel a hasonlattal éljek, ő már Kádár térdekalácsát is látta, neki újdonságot ezen a téren nem lehet mondani. 1994 után aztán kurzusfüggetlenül fenntartotta az ugyanilyen nevű hetilapot. Hol vannak már a régi idők térdei? Hány térd? Hány lovaglás?

Mester Ákos kioktatja Borókait, hogy a szocialisták idején a Heti Válasz több pénzt kapott, mint a 168 óra, amiért irigykedik is, hiszen logikusan akkor nekik járt volna több, mert ők lovagoltak jobban. A 2010-es kormányváltás óta az ő hetilapja viszont csak 0,73 százalékos részesedést vívott ki az állami hirdetési piacon, ami igazi támadás valóban a sajtószabadság ellen. Ezek után pedig felteszi a költői kérdést (lényegében saját magának) , hogy nehéz időkben egy hetilap főszerkesztőjének vajon milyen szögben, mennyire kell mélyrehajolnia, és bátor karakánsággal megveregeti saját vállát, hogy ő nagyon mélyre azért nem fog hajolni.

Borókai előcsalogatta, Arató megpárolta, Mester Ákos pedig melegen tálalta a nagyon mélyrehajolós 1980-as éveket. A magyar sajtó így ünnepli Kádár 100-dik születésnapját. Sírnivalóan szép gesztus.