Egy állami cég első embere az adóhivatal elnökhelyettese és a piac szabályozásába ezerféle módon beavatkozni hivatott testület vezetője is.

„Sokáig vártunk erre a napra. Az utóbbi tíz év legnagyobb változását hozhatja az MPVI a piacon” – ezekkel a szavakkal indította el a negyedik, állami mobilszolgáltató bemutatását április végén Kalmár István, a cég igazgatótanácsának elnöke, aki azt is hangsúlyozta, hogy a cég teljesen versenypiaci feltételekkel működik majd, pénzt kér például a szolgáltatásaiért még az állami tulajdonosaitól is, így a Magyar Postától, a Magyar Villamos Művektől és a Magyar Fejlesztési Banktól. És pénzért vásárol infrastuktúrát is, ha kell. Nem kell tehát aggódniuk a multi versenytársaknak, igazi szép verseny alakul majd ki pillanatokon belül. Élénkül a mobilpiac, mindenki örörmére.

Van viszont egy egyáltalán nem versenypiaci, a mérlegben nem szereplő, ámde felbecsülhetetlen értékű tétele ennek az új mobil szolgáltatónak.Maga Kalmár úr, akit jaj de szívesen alkalmaznának bármely multi versenytársnál a szabad verseny jegyében. Nagy kérdés, hogy Kalmár úr belefér-e az uniós versenyjogba? A képen szakállban, szemüvegben a komlóskai önkományzati testület ülésén beigli,  túrós lepény valamint egyéb felelős vezetők társaságában.

Kalmár úr ugyanis a Nemzeti Adóhatóság elnökhelyettese, ami szigorúan a jogszabályokat tekintve ugyan nem összeférhetetlen (mondjuk, halkan kérdeznénk, hogy miért is nem?), de valójában azért felvet pár kérdést. Először is ugye vajon melyik hazai piaci cég mondhatja el magáról, hogy elnöke egyben az adóhivatal elnökhelyettese is? A kezdő vállalkozások nagyjából húsz százalékát kapásból ellenőrzi a NAV, főleg egy olyan esetben, amikor – mint az MPVI-nél valószínű – több tízmilliárdos beruházás mellett minimális bevétellel rendelkezik majd, tehát veszteséget fog elkönyvelni és kiemelt kockázatúnak számít az áfa szempontjából. Jó lehet ilyen nehéz időkben egy NAV-vezető a stábban. Welcome Mr. Kalmár!

Kalmár úr emellett még a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke is és ebben a minőségében egy szigorúan versenypiacon működő cég elnökeként, a 2010-es médiatörvény szerint (121. paragrafus), joga van véleményezni a hírközlési piaccal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket, rendeleteket és törvényeket, illetve az ezekre vonatkozó terveket, részt vehet tanácskozási joggal a kormány ülésein, felkérésre vizsgálhatja akár az uniós pályázatokat is, magyarul alapvető befolyással bír az egész piac működésére. A jogszabály megfogalmazása szerint „a piacon működők esélyegyenlőségének elősegítésére”. Bruhaha! Welcome Mr. Kalmár!

Nagy valószínűséggel a T-Mobile, a Vodafone vagy a Telenor is szívesen alkalmazta volna Kalmár urat, aki nem csak a mostani beosztása, hanem gazdag múltja miatt is igazi kincs. De hát Kalmár úr nem akart náluk dolgozni, ami az előélete alapján érthető is. Az első Orbán-kormány ideje alatt Simicska egykori APEH-elnök informatikai helyettese volt, majd a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója lett: nevéhez fűződik a hosszú bájtok éjszakája, a Földi László féle Defend bekebelezése és a Posta körüli cégbirodalom kiépítése, vagy a közbeszerzés nélküli és messziről büdös Tetra-beszerzés is. Ilyen visszautasíthatatlan ajánlatok után az ember nem megy a versenypiacra…